Ti szoktatok még játszani? Pont a múltkor jutott az eszembe disznócomb evés közben, hogy ahhoz képest, hogy felnőtt, felelősségteljes, komoly családanya vagyok, még elég sokat játszom ezt-azt. Például egybesült disznóhús evés közben mindig azt játszom, hogy kannibál vagyok, aki emberhúst eszik. Állítólag a disznócombnak ugyanolyan íze van, mint az emberének. Ilyenkor egész sztorikat szoktam kitalálni, hogy jutottam a húshoz és kié volt az eredetileg.. De szoktam játszani például a Balatonban, hogy valamilyen vízi állat vagyok, vagy pl. tömegközlekedés közben mindig másnak képzelem magam: néha introvertált alter arc, néha arrogáns hipszter, néha szakadt közmunkás, satöbbi. A kedvenc játékom, hogy kiválasztott vagyok, akit földönkívüliek figyelnek, vagy titkos ügynök, akinek az a feladata, hogy megfigyeljen egy buszban ülő egyént, vagy egyenesen én vagyok a földönkívüli és csodálkozom a fura földlakókon. Azon kívül még a játék kategóriába sorolom a bambulást, mint olyat. Néha azon kapom magam, hogy ülök a Mili mellett az óvodai öltözőben, és mind a ketten már hosszú percek óta bambulunk kifelé a fejünkből, miközben körülöttünk sürögnek-forognak a szorgalmas anyukák és gyerekeik. Nem tudom, mi zajlik ilyenkor a lányom fejében, én, a magam részéről semmit nem látok és hallok a külvilágból. Néha egy beszélgetést játszok vissza, néha egy képet festek fejben, néha lehetséges témákon gondolkozom, néha egész sorozat-epizódokat nézek vissza. Néha meg azt vetítem le, hogy mi lesz, ha ezt vagy azt csinálom. Pl., ha odamegyek xy-hoz és megmondom, hogy egy idióta, ilyenkor általában eljutok a kardvíváshoz, kungfuzáshoz és addig, hogy egy sötét, zárt helységben addig tépkedem szálanként a haját/lábszőrét, amíg be nem látja, hogy nekem volt igazam. De azért nem kell, megijedni, ilyen nem gyakran van. Viszont egyes személyekkel (a legidiótábbakkal) többször is elképzeltem már a dolgot.
 Lábköröm vágás közben azt szoktam játszani, hogy az ujjam a felbőszült felsőbbrendű hatalom, az olló az ítélet fegyvere, amivel szörnyű pusztulást hoz a köröm alatt lakó mikrovilágra. Ilyenkor el szoktam képzelni, milyen lenne, ha a mi éjszakai égboltunkat egyszer csak keresztülvágná egy óriási lábkörömolló, és kiderülne, hogy a mi táguló univerzumunk a jóisten körme alatt tenyészik. Hát így.