Öregszem. Közel járok már a harminchoz. Röpke két év, már annyi se, és már senki nem vakarhatja le rólam az évek alatt rám ülepedett kor jeleit.
 Úgyhogy elhatároztam, hogy elkezdek foglalkozni a külsőmmel. Az ősz hajszálak elfedését már kipipálhatom, beálltam én is a hajfestők táborába. A sarkaimon vastagodó bőrkeményedést lábfürdővel, dörzskővel és puhító krémmel távolítom el. Rendszeresen használok kézápoló balzsamot. Tegnap pedig önszántamból kilakkoztam a körmeimet.
 Szőrös is vagyok. 28 éven keresztül büszke voltam a szemöldökömre: akár hányszor szóba került, hogy nem szedem, mindig az volt a reakció, hogy úú, nahát, meg hűű, magától ilyen szép vonalú, meg szabályos, satöbbi. Hát most a próbafülke gonosz fénye rádöbbentett a valóságra. Elburjánzott. Mindjárt meg is keresem a csipeszt és neki esek. És a lábamnak se elég már, hogy csak sitty-sutty lekaparom a zuhany alatt. Mire megtörölközöm, már vissza is nő (a szőr). Úgyhogy beruháztam egy nagy adag Veetre, meg előkapartam a szadó-mazó epillátort, amit még a 18. szülinapomra (10 éve!!!!!) kaptam a keresztanyámtól.
 Amugy nem tudom, mennyit lát ebből egy kívülálló. Mármint az öregedésből. A buszon egy néni tinilánynak gondolt, és eléggé meg volt botránkozva, amikor mondtam, hogy már 5 éves a kislányom. Aztán, amikor mondtam hogy 28 vagyok, szabadkozott, hogy letegezett... Viszont a csoporttársam, amikor mondtam neki, hogy érzem a csontjaimban, hogy öregszem, röhögött, de amikor kérdeztem, hogy mér, szerinte mennyi vagyok, elsőre símán leharmincozott.