Válltól fölfelé mindenem fáj. Már azt hittem, meggyógyultam, de ma reggel az ágyból kikelni is alig volt erőm. Rám férne már egy zuhanyzás, a hajam hátul a fejemhez tapad, elöl meg az égnek mered, kétnapos, megfolyt szemfesték rögökbe kövesedett a szempilláim tövében.... A tegnapi mézes fokhagyma-terápia felhőjébe és néhány mosásra szoruló göncbe burkolózva kúsztam be a gyerekkel az oviba 9 után 10 perccel. A késésen mérgelődő Barbara nénit sikerült azzal megpuhítani, hogy közöltem, jöhetnek hozzánk a nagyközépsősök diót szüretelni a dióünnep-héten. Már éppen elsomfordáltam volna, amikor elkapott a logopédus, hogy akkor most ráérek-e. Hát, gondoltam, a Ludwig múzeumos tárlatlátogatásra már nem érek oda úgysem, ha lendületből ráhasalok a földön húzott takonycsíkomra, szóval engedelmesen utánnakullogtam, keresztül az egész óvodán, igyekezve nem lélegezni, nem szörcsögni és a lehető legkevesebb bacit szétszórni magam körül.
 Hétfőn volt a Mili képességfelmérésen, amin megállapítják, hogy van-e beszédhibája, és mehet-e jövőre iskolába.
 Röviden összefoglalva: Van és Nem. Bővebben: a csaj úgy kezdte, hogy elmondta, milyen diplomái és továbbképzései vannak, hány éves munkatapasztalata van, és hogy mennyire imádja a gyerekeket. Na, én akkor már tudtam, mi a szitu. Aszongya, torzak az s és sz hangjai, valamint a c és cs hangképzése fogyatékos, ami valószínűleg a szájüreg lágy kötőszöveti részeinek rendellenes fejlődése miatt van. Óvatosan megkérdeztem tőle, hogy megnézte-e. Azt mondja dehogy, ő nem gégész! Akkor, kérdeztem, nem lehetséges-e esetleg, hogy azért beszél így, mert kétnyelvű, és a németben ugye, pont ezek a hangok teljesen mások, mint a magyarban? Hát ő neki erről fogalma sem volt, de most, hogy mondom, igen, ez tipikus. Ezek után már elég szkeptikusan álltam a dologhoz: hogy lehet úgy felmérni egy gyerek értelmi képességeit és pszichológiai állapotát, hogy asse tudjuk, kiféle? Na mindegy...
 Az első iskolaérettség-ellenes érve az volt, hogy rosszul tartja a cerkát. Hát, mondom azon lehet segíteni, nem? Ha ez akkor nagy baj.. Lehet, persze, mondja ő, csak egy háromszög-alakú kis gumi eszköz kell hozzá, ami az elsősök kezdőpakkjában majd úgyis benne lesz... no comment. Na jó, a következő... nem sikerült megcsinálnia a sorminta feladatot. Pedig hát azt már minden nagycsoportos tudja, hogy lehet, hogy ő nem? Pedig nagyon egyszerű. Mondom, azért nem tudja, mert nem nagycsoportos. Középsőben még nem csinálnak ilyet a gyerekek. Ja, jó, akkor az oké. Persze, azért logikával ki lehetne következtetni, dehát most egy feladat nem sikerült, az nem olyan nagy baj. Következő. 5ből egyszer nem sikerült meghatároznia a teret az ábrák alapján. Pl. hol van a lapát? az autó és a labda között, stb...Piros hordó előtt piros kacsa. Hol a kacsa? Na, erre azt mondta, "mögötte".   
 Ezen kívül a legutolsó feladattal volt még problémája, amikor megmutott neki a nő kártyákat, és neki vissza kellett volna mondania emlékezetből, hogy miket látott. Na itt az ötből 1 sikerült. Dehát látszott rajta, mondja a nő, hogy már nagyon nyűgös volt, a hajával játszott, többször elmondta, hogy nem érti, már nincs kedve, játsszanak inkább pörgetőset. Hát nemtom. Ha velem töltetnének ki egy 8 oldalas tesztet, a végére már én is elfáradnék, nemhogy egy ötéves. Minden esetre itthon megcsináltattam vele, igaz, már este 7 volt, mégis mind az öt kártyát megjegyezte, amit mutattam neki.
 A nő legnagyobb kifogása a Mili lelki egyensúlya, illetve annak hiánya volt. A tesztre is alapból bőgve ment be, mert előtte elvette tőle a Muki a macskáját. Az óvónő is mesélte a logopédusnak, hogy napi rendszerességgel sír meg rosszalkodik az oviban, és, hogy nagyon befolyásolható, rettenetesen ráfüggeszkedik a Mukira. Hagyja magát rángatni, zsarolni, mindenben követi, bármit megtesz neki, egyszóval labilis. Jót tenne neki egy kis önvédelemre nevelés, lelki megerősítés az ilyen rendszeres támadások ellen, hogy ne ő legyen az, akit kipécéznek a gyerekek és kicsúfolnak, kiközösítenek. Ő a meseterápiát javasolná szakemberrel. Mondom, pszichológus? Háát, kezdi, és rámsandít... Mennyire akarja maga iskolába küldeni jövőre a gyerekét? Mondom, nem feltétlenül. Akkor nem kell mindenképpen pszichológushoz járatni. De azért érdemes elgondolkozni a lehetőségen.... Nem kérdezte, hogy ovin kívül is ilyen-e, nem kérdezte, milyen volt nyáron, hogy amúgy kiegyensúlyozott-e vagy sem, stb.
 Minden esetre kérdeztem tőle, hogy mennyire szeretne jövőre iskolás lenni? Azt mondja, nagyon. Már nagyon szeretne tanulni. Mondtam neki, hogy tanulni itthon is tudunk, ovi után. Azt mondja: Jól van, anya, akkor maradhatok még egy évig a kis ovis kislányod, ha szeretnéd.... Mi ez, ha nem érettség?