A vasárnapomat úgy, ahogy volt, áttakarítottam, ami rendjén is volna, ha látszana belőle valami. Mondtam a Daninak, hogy ne engedje be a kutyát a házba, én úgyse fogom sose beereszteni, amikor ő nincs itthon, akkor meg minek rászoktatni? Hát ő nem azért akart kutyát, hogy az a kertben legyen egyedül, és ő meg ne tudja nyunyurgatni, amikor akarja. Jó, mondom, de akkor legalább szoktassuk az ajtó előtti szőnyegre. De nem, az se jó. Nálunk a kutya családtag, nem pedig vmi alsóbbrendű haszonállat. Hát ezen elvitatkoztunk egy darabig, a végén mondtam, hogy akkor legalább a segítsen takarítani utánna. Ha meglát egy szőrcsomót, dobja ki és ne rúgja be a kanapé alá. Ha behordja a sarat, söpörje össze, ha összekoszolja a huzatot, pórszívózza ki. De, aszongya, őt nem zavarja a kosz. Őt sokkal jobban zavarja a rendetlenség. Ha pl. előhagyom a ruháimat, vagy a gyerek a játékait. Na engem meg pont az nem zavar. Tőlem nőhetnek a ruhagólemek addig, amíg mosott ruhával etetjük őket, és ki van alatta és körülötte porszívózva. Mondom, akkor legyen úgy, hogy te raksz rendet, amikor szükségét érzed, én meg takarítok. Na azt már nem, hogy ő azt a kis időt, amit itthon tölt, azt rendrakással töltse. Pfff. De én persze rakjak rendet és takarítsak szépen minden nap, utánna is, a kutya és a gyerek után is meg magam után is, és járjak egyetemre és keressek pénzt, és jó lenne néha meleg kaját enni, szóval főzni se ártana, meg csináljam neki az uzsikáját, amivel munkába megy,mert akkor látja, hogy szeretem.....
 Amikor észrevettem, hogy az asztalom alá vannak esve vmi biszbaszok, amiknek az asztalon lenne a helyük, kérdeztem tőlük, hogy az hogy kerül oda? Mondta a Mili, hogy ja, ő verte le véletlenül és elfelejtette fölvenni. Mondtam neki, hogy legközelebb rögtön vegye fel, amint leesik, akkor nem tudja elfelejteni. Erre a Dani: Mit vársz tőle, volt kitől tanulnia a rendetlenséget.... Na akkor mondtam neki, hogy még egy ilyen megjegyzés és örökre abbahagyom a rendrakást, akkor majd élhet itt a disznóólja közepén, mint nyáron, amikor egyedül volt a házban.
 Már nagyon érik egy újabb csajos este Orsival meg Zsófival, hogy kibeszélhessük a férjeinket, és már elkezdtem nézni a sztriptízbárokat, ahová a Gombos csajokkal szeretnénk menni egy jó kis ereszdelahajambulira. Filmnéző délutánt is kell megint csinálni, mert van pár új film, amiket a nők meg akarnak nézni, úgyhogy programunk lesz elég a köv. hónapban.
 Tegnap csak egészen rövid időre mentem be az egyetemre, a To-n intézkedni, ma meg délelőtt tárlatlátogatás volt az NG-ben. 10 percet késtem, mert az istennek nem találtam a várbuszt, pedig a BKV kiírását követtem. A táblák a volán megállótól elirányítottak a tér jobb széléig, aztán föl a dombon arrafelé, ahol régen megálltak a Várbuszok, onnan tovább a régi felüljáróra, onnan vissza le a dombról a Burger King felé, végül az ostrom utcában, a Széll Kálmán téri Volán megállótól balra, azaz BALRA megtaláltam a megállót. A táblákat követve keresztülhajszoltak az egész építkezésen, 10 perces nagy kört futtattak velem a karám-kerítések között, úgy éreztem magam, mint egy példány a nagy Dallasi Marhavásáron.
 Minden esetre megérkeztem, még pont elcsíptem a csapatot, mielőtt becsekkoltak volna. De én olyan szarul voltam, annyira leizzadtam meg fáztam meg bedugult az orrom és még fosnom is kellett, hogy azt hittem kidőlök a sorból. Aztán fent jó hűvös volt, Emese bevezető szövege alatt összeszedtem magam egy kicsit, és végül végig tudtam nézni az egészet. Nem tudom, holnap hogy fogom bírni, a mai napom még elég hajszás lesz. Most minden esetre lefekszem egy kicsit, aztán felhívom az Orsit és megbeszélem vele a délutáni találkozót.