Éhes vagyok!

Úúú, már olyan régóta vágytam rá, hogy újra kezdhessem az írást, és mostanában annyian kérdeztétek, hogy miért hagytam abba, mikor blogolok megint, stb, hogy elhatározásra jutottam: esténként, ha éhes vagyok, evés helyett írni fogok. Hát íme:
Emesével (Radák tansegje) beszélgettem a minap a műteremben, főleg a féléves feladatokról, elvárásokról, elképzelésekről, amikor egyszer csak aszongya, hogy de ugye tudod, hogy az előképzettséged miatt és, mert öregebb vagy (asszem így mondta), minta többiek, többet várunk el tőled? Uhh. Hát, amióta elkezdtem az egyetemet- így vénségemre- folyamatosan érnek a mellbevágó közlemények. Még év elején a művésztelepen felhívták rá a figyelmemet, hogy a képeimről hiányzik a horizont. Tudom, hogy nektek ez nem dráma, de basszus, higgyétek el, hogy nekem az. Vagyis nem az, hogy nincs, hanem az, hogy én ezt észre se vettem, és még csak nem is hiányzik.
 Aztán nem sokkal később jött a következő: az összes képem erotikus töltetű. Mi vaaaan? Ezt se vettem észre, a csoporttársaim meg vidáman mutogatják az absztaktotkon, hogy néézd, ott is egy pöcs, ott is egy, úúú, az ott egy vagina, és a többi, és a többi. Nekem még csak meg se fordult a fejemben, akik meg nézik, mindenfélét gondolnak rólam.
 Most meg ez... Na dehát nem én vagyok egyedül 27... A Teddy is annyi. az Ágota is. A Juci még öregebb meg az Andi is. Szerintem a Norbi is. Akkor tőlük is többet várnak el? És mi ez az izé az előképzettségről? A szakvizsga nélküli grafikus szakma (hehe)? Vagy a másfél félév hennefi RSAK, ahol vonalat húzni tanultunk meg gombokat színeztünk?
 Minden esetre most elfedendő az ősz hajszálakat, befestettem a hajam, ami radikális lépésnek hangzik, de igazából nekem nem az. Radikális lépés az volt, amikor a múlt 7en levágattam: hátközépig ért, most meg oldalt+ hátul tüsira van nyírva. Meg a hirtelen költözés... na aaaz a radikális. Ja meg a kutya! És még sorolhatnám.
  Úgy érzem magam, mint a kacsaúsztató, amiben hosszú évekig boldogan pancsikálnak a kis tollasok, a guanó meg egyre vastagabban ülepszik az aljára. Aztán egyszer csak felfordul, mert, mondjuk valaki felborítja, és akkor minden csupa ázott kacsaszar lesz körülötte. Velem is ez van. Eddig gyűlt bennem a szarság, most kiborult, de azért még benne tapicskolok. Viszont ebből ki lehet lábalni, és, hogy Domján Laci bácsit idézzem, napról napra minden egyre jobb és jobb lesz.
 Persze azért nem kell túl komoly szarságokra gondolni, a legtöbb igazából másnak meg se kottyanna, de én túl érzékeny vagyok. Mindig is az voltam. Meg túl ragaszkodó. Már nagyon sokszor megjártam ezek miatt, de változtatni képtelen vagyok rajta. Túl vagyok egy csomó (mostmár megoldott) párkapcsolati nehézségen, egészségügyi problémákon, egy jóbarát elvesztésén, pénzügyi bajokon, szóval a standard menü.
 De lásd, új életet kezdtem: Jelentkeztem az egyetemre és fölvettek, átdolgoztam minden hétvégét, és sikerült elköltözni, átvészeltem a legnehezebb időszakot, innentől csak jobb lehet. Még egy kis plussz pénz jöhetne, akkor a Daninak nem kéne olyan sokat és olyan messze dolgozni, és akkor minden tökéletes lenne. Ja, meg egy kis tengerpart. Az kéne még. Meg pár mínusz kiló. Na de nem akarok telhetetlennek tűnni, inkább megyek és festem a miniatúráimat a pályázatra. Ha nyerek, elviszem a családot nyaralni.