Világ életemben mindig voltak visszatérő álmaim. Időszakosan jelentkeznek, két-három hónapig elő-előjönnek, aztán jön a következő. A sztori mindig váltzozik, de a téma, ami körül zajlanak az események, mindig ugyan az.
Ilyen téma volt: a budakeszi úti nagy ház,
a más pasi a férjem, de tudom, hogy vmi nem stimmel,
a kiugrott az autóból a macskám és én nem érem utol,
a változó dögös híres ember halálosan belémszeret, mert olyan különlegesnek tart
a tudok kungfuzni
a tudok repülni
a tudok varázsolni
a bűnöző vagyok
és még napestig sorolhatnám. Mit akarok mondani.... az aktuális visszatérő álom Amerika. Mostanában elég sokat foglalkoztat az utazás gondolata, részint az Erasmus miatt, részint, mert 2008 óta nem voltam külföldön (Németországon kívül, de az nem számít) és már nagyon, de nagyon, de nagyon hiányzik.
Sokszor beszélgetünk erről a Danival is, meg én is rengeteget álmodozom, hogy mi lehetne a következő úticél. Eddig mindig azt terveztem, hogy Spanyolországba vagy Olaszországba, Provanszba, vagy egyéb, európai mediterrán vidélre mennék legszívesebben. A második helyen Ázsia volt, Japán, Kína, India, Tibet.... Amerika valahol a sor legvégén kullogott.
Most ez valahogy teljesen megváltozott. Amikor a nagymamáék legutóbb idejöttek, kikerestem gúgülörtön lék vakammát, ahol laknak. Nézegettem a szrít vjúvot, a pálmákat, a tavat, a széles utakat, a szokatlan növényeket. Aztán megnéztem a hozzájuk legközelebb eső tengerparti szakaszt, a legközelebbi nemzeti parkokat, látványosságokat. Nem vagyok elájulva a helytől, nem mondanám különleges szépségű vidéknek. De egyszerűen teljesen elvarázsolt, hogy ott minden annyira különbözik az általam megszokottól. Persze, tudom, Ázsia is teljesen más, és nagyon szívesen végig is járnám az egészet... De Amerika annyira fura. Van egy iparművész, akit követek fb-on, ő új-mexikói. Rendszeresen postol képeket a sétáiról, a környékről, a házról, ahol lakik. Megnéztem, új-mexikó egy nagy, kopár, szürke, poros hely. De engem mégis annyira vonz, hogy az hihetetlen. Lehet, hogy O'keefe miatt (ő az új kedvenc festőm), lehet, hogy ezek miatt a fotók miatt, nem tudom. Aztán mentem még délebbre is a sztrítvjúvval, Mexikó, a latino országok, és Kuba. Teljesen oda vagyok Kubáért. És aztán még ott van Brazília, Venezuela, Argentína... Nem értem, mi ez a hirtelen lelkesedés nálam. Sose érdekeltek ezek a helyek eddig. Most meg már álmomban is folyton itt járok.
Ja igen, álom... azt kezdtem el mesélni, hogy a szezonális visszatérő álmom Amerika. Egyszer az volt, hogy megyek meglátogatni a nagymamáékat, egyedül, család nélkül, és New Yorkban száll le a gépem. Viszont onnan még el kell jutni Észak Karolinába, szóval fogok is egy taxit, és mondom a sofőrnek, hogy vigyen Csikágóba. Nem tudom, miért pont oda, ne kérdezzétek, biztos valami olyasmi volt, hogy onnan megy a repülő Wilmingtonba, vagy valami hasonló. Minden esetre mondja nekem a csávó, hogy az drága lesz, ugye tudom? Mire én, hogy persze, tudom, nem izguljon, van nálam pénz. Amíg a taxis ledumálta az adóvevőjén a dolgot a központtal, én odamentem az autómatához pénzt felvenni, közben felhívtam a Danit, és mondtam neki, hogy te figyu ,ez egy kicsit húzos összeg lesz, de máshogy nem lehet megoldani. Mondta, hogy ne aggódjak, mert ő már tudja, hogy nem lesz vészes a dolog. Kicsit se furcsáltam, mondtam oké, és letettem. Aztán egy rövid intermezzo következett, mert megismerkedtem egy kint élő magyar családdal, akik elég amerikaiasak voltak, és nagyon őőő szokatlanok, utánna mentem vissza a taxihoz, ahol kiderült, hogy a sofőr átváltozott Danivá, én meg röhécseltem magamban, hogy milyen béna álom ez, de nem baj, mert így legalább ingyen lesz a fuvar. A magyar család végig mögöttünk jött egy lakóautóban és arról faggattak, hogy miért hagytam abba hét év után a zongorázást.
A legutóbbi álmomban pedig a brazíliai dédnagynénikém szervezett családi találkozót a nagymamámékhoz, még a repülőjegyet és a hotelt is ő fizette mindenkinek. Már egy pár korábbi álmomban lejátszódott maga az odaút (egyszer pl. menetrend szerinti repülőszőnyeggel tettem meg az utat a Valival NYC-től Dallasig, egy másik alkalommal pedig elefánt háton keltünk át a lék wakkamai mocsárvidéken), úgyhogy most már csak maga a "buli" volt hátra. Kábé olyan hangulat uralkodott a házban, (ami ugyanúgy nézett ki, mint a füredi utcai villa) mint a Béla bácsi németországi temetésén, ami mellesleg meglepően kedélyes volt. Mindenféle fura Gyuricza meg Béluska rokon volt jelen, akiket életemben nem láttam még, de a Kinga mindegyiknek tudta a nevét, hogy kinek a kicsodája és mennyi pénze van, és anyuval azon vihorásztak, hogy ez meg az az agg rokon mennyire hülyén viselkedik már megint. Engem a nagymama elküldött a strandra a Vali Jeepjével, hogy szedjem össze a Lindát meg az Andreast (távoli unokatesóink, akik Németországban nőttek fel), mert nemsokára kezdődik a beszéd. Kicsit aggódtam, hogy a Nelly majd hogy érteti meg magát a sok külföldiül beszélő idegennel, akikhez neki semmi köze nincs, és csak azért jött velünk, hogy meglátogassa az Orsit, aki éppen arrafelé bébiszitterkedik, de aztán láttam, hogy már nagyban főzni tanítja a szakácsnőt, úghyogy megnyugodtam és mentem a dolgomra.
A parton a Mili és a Cili éppen lék wakkamai aligátorokat etettek száraz kenyérrel, én meg ugy gondoltam, hogy ha már ugyis nálam van az autó, akkor nyugodtan elmehetek megnézni a Wilmingtoni Egyetem művészeti karát, senkinek nem fog feltűnni, ha egy-két napig nem vagyok ott. Elég nagy katyvasz volt az egész, de arra kifejezetten emlékszem, hogy mennyire élveztem a dolgot. Azt, hogy teljesen máshol voltam, mint itt. Néha elkap a vágy, mint a Csokoládéban a csajt, hogy üljek fel a legközelebbi buszra/vonatra/repülőre, ne törődjek pénzzel, gyerekkel, férjel, csak menjek és lássak világot. Olyan erős ez a késztetés, hogy isten bizony, néha le kell hülyéznem magam, hogy észhez térjek. Gondolom, ha néha kimozdulnánk Pest megyéből, elmúlnának a rohamok. Bár asszem, ez öröklődő lehet, hiszen volt már példa ilyenre a családban.
U.i.: a kedvenc ismétlődő álmom, ami már évek óta minden tavasszal előjön, a jéghegyes. Apuéknál a kert végében "locsolásos technikával" jéghegyeket "tenyésztek", hízlalok eladásra. Ezt mindig annyira élvezem, hogy kifejezetten várom, mikor tölthetek megint egy éjszakát jéghegytenyésztéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése