Jajj, anyám, de döcögősen indulnak be a dolgok. Mindig, amikor kezdenék belelendülni a napi rutinba, kezdeném beleásni magam a munkába, lebetegszik a gyerek, aztán én, aztán megint a gyerek, és mindannyiszor kizökkenek a dolgokból. Arról volt szó, hogy a harmadik évben már nem lesz annyit beteg, nem? Meg, hogy az úszástól erősödik az immunrendszere. Meg, hogy majd a Dani itthon marad vele, ha nekem dolgom van a suliban.... hát ezek közül eddig egyik se jött össze, kivéve 2 napot, amikor a Dani itthon akart maradni mert sportünnep volt a munkahelyén. És akkor még csak nem is volt igazán beteg a gyerek....
Asszem, már írtam, mi a feladat: önportré, ami nem feltétlenül jelent önarcképet, és portré egy hozzám közel álló vérrokonról, aminek szintén nem kell konkrétan az illetőt ábrázolni. Először nagyon megörültem, mert idén amugy is portréval akartam foglalkozni, de aztán arra gondoltam, hogy valószínű arra kíváncsiak, ha már így ki van hangsúlyozva a dolog, hogy hogyan oldanánk meg a feladatot anélkül, hogy konkrétan lefestenénk magunkat és a választottunkat.
Erről elsőnek Csotváry magányos cédrusa jutott az eszembe, amiről 2. félév elején tartottam kiselőadást. Akkor tudtam meg, hogy a fa, mint olyan, kedvelt önábrázolási módszer a festők körében.
A második ötletem egy társasjáték volt: Sári-élet-játék, szépen megcsinált tábla, vagy terepasztal az életemről, dobókocka, mezők, ha idelépsz, ez történik, ha oda, akkor húzol egy gonoszgombakártyát. Lehetne, mondjuk, egy x hetes, vagy hónapos akció a dologból: mindig azt csinálom, amit dob a kocka, a valóságban is végiglépegetek a pályán. Csakhogy a két munkának azonos tematikára ajánlott épülni, azt meg nem várhatom el, teszem azt a Militől, hogy ha rálép a leiszodmagadabarátnőiddel mezőre, akkor azt meg is csinálja. Akkor jutott eszembe, hogy ki kéne választani a vérrokont.
Alapból csak nőket tudtam elképzelni, a következő sorrendben: Anyu, Mili, Nagymama, Köröszt, Nelly, Gombosnagymama.
Ha maradnék az arcképfestésnél, egyszerű lenne a dolgom. Ha anyut választanám, vagy a Milit, ugyan abból a szögből festeném őket, mint engem, és az lehetne a téma, hogy a hasonlóságok meg a kor meg a jellem beli különbségek milyen arányban befolyásolják a kép milyenségét. Lehet, hogy mondjuk egymásra festeném a portrékat, vagy valamilyen viszonba helyezném őket, pl diptichon vagy triptichon.
A nagymamára is lennének ötleteim, eléggé foglalkoztat mosanában a halál gondolata, aminek persze ő az oka. De nem mondhatnám, hogy hozzám közelálló vérrokon lenne, alig ismertem. Persze az is érdekes téma, hogy hogyan jeleníteném meg ezt az idegenséget, úgy, hogy mégis látszódjon a lelki rokonság, mert sztem nagyon sok mindenben hasonlítottunk egymásra. Minden esetre valaki olyat szeretnék megfesteni, aki iránt sokkal intenzívebb érzelmek fűznek. Orsihoz egyre közelebb kerültem az utóbbi időkben, de egyrészt baromi nehéz lenne összehozni, hogy üljön nekem, nem is akarom feltétlenül ráerőszakolni magam, és félek is az éles nyelvétől, tudjátok, nem viselem túl jól a kritikát (mint azt előző félévben tapasztaltuk) a munkáimmal kapcsolatban.
Nellykét imádom, tutira szakítana rám időt, szívesen csinálná, lehet, hogy meg is fogom kérni a közeljövőben, de nem ehhez a projekthez. Vele kapcsolatban egyszerűen nincs ötletem, nem tudnám sehogy megcsavarni, erőltetni meg nem akarom.
Viszont róla jutott eszembe a Gombos Nagymama. Nekem a dédmamám, a Nelly, Gyuszi, apu, Musza és Rettenetes nagymamája. Lóg róla egy fénykép a Krúdyban, pici, ovális aranykeretben. Mosolyogva néz ki oldalra, nagy, csillogó szemei vanak, a szemöldöke mint apué és az enyém, hosszú, fekete haja feltűzve, mint az én esküvőmön.
Annyi sztorit és anekdótát és aranyköpést hallottam róla/tőle, annyi szeretettel és tisztelettel mesélt róla mindenki, hogy komolyan nagy veszteségnek érzem, hogy nem ismerhettem sose. Összeraktam róla a fejemben egy képet, elképzeltem, milyen lehetett, hogy mozgott, milyen volt a mimikája, a hangja, hogy gesztikulált, hogy nevetett (biztos neki is visítós röhögőgörcsei voltak, mint a Nellynek meg nekem), hogy főzött, hogy öltözködött. Annyit színezgettem magamban a részleteket, annyit foglalkoztam vele gondolatban, hogy néha elfelejtem, hogy sose láttam őt, hogy már akkor rég halott volt, amikor én megszülettem. Olyan alapvető dolgokat viszont nem tudok róla, hogy mikor született, hol nevelkedett, hol tanult, hogy ismerkedett meg a dédapámmal, milyen magas volt, hány évesen halt meg. Lázár volt, az biztos, de dupla neve volt, Csíkvacsácsi-Lázár? Valami vicces volt az első neve...
Nem lényeg. Minden esetre ha meg akarnám festeni, nagyon halvány, derengő fényben ülne, alig látszana, talán egy ablakban vagy tükör előtt ábrázolnám, nagy, lobogó fátyolfüggöny mellett. Nehéz lenne megcsinálni, sötét kép lenne, nem olyan színes, élettel teli, mint az önarcképem, de ez is élénk, inkább szoborszerű. Vagy egy nagy, sötét mélység aljáról derengene fel egy-két kicsi, színes, világító lény halvány fényében.
Az önportrét még nem sikerült eldöntenem, hogy csinálom meg. Jó lenne gyakorolni a portrét, ahhoz meg én vagyok a legkézenfekvőbb alany. De próbálkoztam egy-két vázlattal, direkt vittem be a műterembe egy tükröt, papírt, ceruzát.... nem sikerült. Azzal kezdtem, bár elhatároztam, teljesen objektívan, kíméletlenül ábrázolom a valóságot, hogy amint megláttam magam a tükörben, elkezdtem igazgatni a hajam, nézegettem az arcom, megcsináltam a sminkem, kerestem a legelőnyösebb pózt. Na ezt nem! Ha viszont ez így nem megy, akkor pont a másik végéről kéne próbálkozni: gúnyosan, cinikusan, kíméletlen önkritikával szemlélni magam. A következő képek villantak be: Orrnyeregtől felfelé vágott ülő félalak, horizontvonalon a tokámmal, hurkás nyakam és buggyos kar-hájam a középpontban. Vagy ön-akt rózsaszín striás bőrszín-hurkák absztakt kompozíciója, felismerhetetlen, melyik göröngy melyik testrészhez tartozik, plusszba zavaró elemként itt-ott szőrök, hajak, sörték, narancsbőr, szúnyogcsípés és mellbimbók. Ezt mondjuk 2x2 méteren. Voahhh! De imádnám festeni, és hogy dagonyázhatnék közben az önutálatban! Viszont lehet, hogy egyszer és mindenkorra elég lendületet adna a fogyókúrámhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése