Egyszerűen alig bírok pár nyugodt percet tölteni a gép előtt. Nem azért, mert nincs időm, vagy mert nem hagynak békén, hanem azért, mert lejárt a w10-es próbaverziója, és random időközönként újraindítja magát egy szaftos kékhalál üzenet kíséretében.
 Ebből aztán több dologra is rájöttem: egyrészt tök jó, mert nem vagyok gépfüggő. Nem akadok ki, ha nem tudok napi több órát fészbúkolni, vagy wowozni a Danival. Másrészt kiderült, hogy ha nem nézem minden nap az emailjeimet meg a közösségi oldalakat, akkor sem szakadok ki a szociális hálómból. Az emberek, ha akarnak tőlem vmit, smst küldenek, felhívnak, átjönnek. Tök király. Sokkal inkább fennforgónak érzem magam, mint előtte.
 Harmadrészt azért szar is, mert pl. szerdán vagy húsz percet vártam este 6 után a vetítő előtt a Beke féle kultúrizé órára, de mivel nem voltam neptunon, nem kaptam üzenetet, hogy elmarad, vagy máshol lesz.
 Eszterrel megvolt az első konzultációnk, amit ő fülbegyónásnak nevez. Idén nem az van, hogy Emese az egyik épületben, Eszter a másikban, hanem mind a ketten végigjárják egyenként az összes hallgatót, és mindenkivel külön megbeszélik a megbeszélendőt. Én hétfőn kerültem sorra, bár nem hozzám jött, de csak ketten voltunk a műteremben a Ryu meg én, és mivel én vagyok a felsőbbéves, velem kezdte.
 Mutattam neki a gipsz-kisplasztikákat, mondtam, hogy kábé 15-20 ilyet akarok összesen, különböző méretűt, különböző fajtát, különböző színűt. Mondta, hogy szerinte ne fessem be, mert nem lesz tőle jobb. Mondtam, hogy de befestem. Mondta, hogy ne 20-at csináljak, mert annyit még csuklóból összerakok, hanem 40-et, mert azzal már szenvednem kell meg agyalnom rajta. Mondtam, oké, de azzal elleszek egy darabig, mert ugye ezeknek száradni kell meg glettelni meg alapozni stb. Mondta, oké. Kérdeztem, hogy mondjam-e a portrés feladatra az ötleteimet, mondta, hogy ne, az most nem érdekli, azt majd együtt az osztályjal megbeszéljük. Aztán áttértünk a gyerekeinkre, ilyen módon 5 perc alatt letudtuk a féléves fülbegyónást. Azért jó lenne még az Emesével is beszélni vmikor, hátha van vmi konkrét hozzáfűznivalója a dolgaimhoz.
 Minden esetre festés-téren új dimenziókat fedeztem fel. Teddy vmelyik nap mutatott pár képet, ami megdobogtatta a szívem. Macro felvételek voltak Harmatfüvekről és Vénusz légycsapóiról, az én színeimmel- sárgák, rózsaszínek, tükízek. Az fogott meg bennük, hogy- ugyebár, ahogy a makrofotók működnek- az, amire ráfókuszált, az éles, és minen kis részlet gyönyörűen kivehető, de a háttérben, meg körös-körül még egy csomó minden látszik, csak elmosódva és ez egészen nagy tér-élméynt nyújt az iszonyat durva plane-air miatt. Mintha óriási távlatok lennének az icipici növényrészek között. És ettől az egésznek lesz egy olyan szürreális mesevilág hangulata, amibe tök jól beleillenek a lényeim, ráadásul, ha sikerülne megfogni azokat a fényeket, amik a fotókon voltak.... Nagyon érdekes lenne sztem.
 Na ugyhogy most elkezdek ezeken agyalni, de azért persze csinálni kell a portrés feladatot meg a gipszfigurákat, ugyhogy nem fogok unatkozni, az biztos.
 Szombaton szusi-buliba megyek a Gergőékhez, meg előtte a Petinek beadom a laptopot, hogy csináljon vele vmit. Jövő 7en vmelyik nap suli után Nyuszi-estét tartunk, csütörtökön csajos este Orsiéknál. Élvezem az egyetemet, élvezem az itthon-létet (bár a ház megint úgy néz ki, mint a disznóól), és úgy általában, minden király. Ja, a héten 3 ember mondta csak úgy, minden előzmény nélkül, hogy milyen szép vagyok. Hö! Hát lehetne ennél jobb?