A múltkor hazafelé ültem a buszon. Velem szemben egy idősödő úr, mellette valami régi kedves ismerős (nő), akinek a pasi a gyerekeiről mesélt. Eleinte nem nagyon érdekelt, miről beszélnek, de felkaptam a fejem, amikor az következőt hallottam:
-És a fiad? Ő mit csinál?
-Most végzős a Prohászkában (Bkeszi katolikus gimi- a szerk.), jól tanul, sikerült a nyelvvizsgája. Nagyon aranyos kislány a barátnője, tényleg, csinos, okos kislány.
Erre a nő kicsit kajánul:
-Igen, láttam, az a kis vöröshajú. Nagyon khm.. csinosan öltözködik, ott billegett előttem a múltkor a magassarkujában.
-Hümm-hümm- nem igazán tudott mit mondani erre a csávó.
-Igen, és ez már a sokadik barátnője a fiadnak, nem? Ha jól láttam, pár hónapja még egy másik lánnyal ölelgették egymást a buszmegállóban.
-Háhááát nézd, én nem számolom...
-Persze, nem is azt mondom... a mai fiatalok most már ugye... egész más a világ ritmusa. De mi történt azzal a legutóbbival? Úgy hallottam, nem volt vele minden rendben. Hogy sok fiúja volt, és abortuszra kellett mennie.
-Én erről nem hallottam semmit. Nem kérdezősködtem. De én mindig azt mondom a fiamnak, hogy addig, amíg olyan lányt választ, aki eljár a misére, nagy baj nem lehet. Ez a mostani Timike is a nyári keresztény-táborból van.
-Tényleg, olyan régóta?
-Igen, ő mindig is hosszú távra tervezett.
-Dehát 2 hónapja még azzal a buszmegállós lánnyal láttam.
-Ó.. hát ööh én nem tudom, dehát nincs abban semmi rossz, ha egy fiatalember élvezi az életet. Az nem úgy van, mint a lányoknál, azok csak szétteszik a lábukat, aztán, ha nem vigyáznak, leányanyák lesznek 17 évesen.. Egy fiú élvezze az életet, nem igaz? Mindig mondom, amíg eljár a misére és jól tanul, addig azt csinál a szabadidejében, amit akar.

Na én ennél a pontnál már csupa fül voltam. Az ipse amugy öltönyben és sujtásos szövetkabátban volt, kackiás bajuszt viselt, olyat, amiről rögtön felismersz egy vérmagyart. Akkor kezdtem el figyelmesebben megvizsgálni a buszon jelenlévőket. Közvetlenül mellettünk, a másik négyesben egy másik öregúr ült, aktatáskával, fekete kabátban, vörös sállal, fényesre csiszitolt bőrcipőben. A fizimiskájából ítélve azt gondoltam, na, biztos ez is fideszes/jobbikos, aztán azt hittem, Élet és Irodalom van a kezében és én tévedtem, de aztán jobban megnéztem és láttam, hogy Magyar Nemzet, és rájöttem, jobb emberismerő vagyok, mint gondoltam.
 Szemben egy borzalmas ripacs ült, vele gyakrabban szoktam egy járaton utazni. Azt hiszem, ő is Prohászkás volt, minden esetre most kábé olyan stílusban öltözködött, mint a másik két általam megfigyelt hím- egyed: méregdrága, márkás ruhák: fekete, hosszú szövetkabát, bőrtáska, cizellált ősmagyar tarsolylemezes telefontartó a gyapjúnadrágba fűzött övön, olyan kendő volt a nyakában, mint annak a híres stricinek, tudjátok, hogy is hívják? Az a vén faszfej azokkal a pléjbojgörlökkel.... Valami Heffening. Heffler. Heffner. Grant Heffner. Na szóval selyemkendő a nyakban és egy tipikus ripacskalap. Akkora rolex a csuklóján, hogy nehezére esett felemelni a karját, ráadásul azt még az a matyóhímzéses tokba bújtatott okosteló is lehúzta, ami akkora volt, hogy két kézzel tartotta a füléhez. Ő arról telefonált egy, ahogy kivettem, orvos kollégával, hogy az mekkora hülye, mert nem végeztetett mikrobiológiai vizsgálatot és anélkül mondta egy kísérletre, hogy sikeres. Úgy oktatta ki, hogy, akár tényleg idióta volt a másik, akár nem, nekem nyílogatott (van ilyen szó?) a bicska a zsebemben. Ez a szépfiú nem lehet sokkal idősebb nálam, max. 30-31. És aztán még más kollégákat is felhívott, és elmondta nekik, hogy mennyire hülye volt a másik, hogy ezt csinálta, és, hogy ő ezt mennyire elítéli, és ő mennyire máshogy csinálta volna.
 Aztán voltak még nénik is a buszon, az egyik azon sírogatott a másiknak, hogy meghalt a férje, és nem tudja eltemettetni már x hete, mert ennyit meg annyit kell fizetni itt és ott, és neki erre nem futja, hát most mit csináljon, csak nem fogja elkaparni a diófa alatt?
 Akkor volt még egy 13-14 éves kiskölök, olyan frizkója volt, mint manapság az összes menő kiskölöknek: körbe felnyírva pár milisre, és a fejük tetején meg van hagyva egy adag szőr, amit erre vagy arra vagy fölfelé zseléznek. Na, ő arról magyarázott egy havernak, akinek ugyanolyan haja volt, hogy tulajdon képpen jó dolog a stadionépítés, csak nem focipályákat kéne, mert a focisták gyökerek, hanem inkább hoki meg kézipálya kéne.
 Már nem emléxem, hogy mire is akartam kilyukadni, amikor elkezdtem írni, mert közben kivittem a Szemit kakilni, és láttam egy akkora borzot, hogy csak na. Ott röfögött a nagy nyárfa alatt az utca végén, nagyobb volt, mint a kutya, és a legnagyobb hidegvérrel tűrte, hogy a kis gyagyás csaholva körberohangássza, aztán, amikor odaértem és meglátott engem, röffentett egyet megvetően és elcammogott. Minden esetre, valami olyasmire akartam rámutatni, hogy egyből látszik, hogy ki kormánypárti és ki nem, és, bár eddig nem voltam elkötelezett ellenzéki (a Németországban töltött idő alatt elég nagy patrióta lettem), kijelenthetem, hogy baromi ellenszenves népség az ilyen. Vannak nagyon kedves fideszes ismerőseim, rokonaim, de ezek, akikhez nem köt emócionális szál, egyenesen meglúdbőröztetnek. Most megyek aludni, mert egész nap rajzoltam és fáj a csuklóm és az agyam nyál formájában már a billentyűkre csorgott, szóval helló. Majd legközelebb írok valami nagyon mélyértelműt és megkomponáltat, ígérem.