borjvizsgálat

Élvezettel figyelem, hogyan tágul fokozatosan a gyerek világa, ahogy tanul olvasni. Most van abban a korszakban, amikor, ha betűt lát, akkor azt muszáj elolvasnia.
 Ma reggel is befészkeltük magunkat a meggypiros kanapéra egy fél kiló eperrel, én az ablakon bambultam kifelé, és hallgattam, ahogy a gyerek hangosn kibetűz minden feliratot, ami  látóterébe kerül.
- S...P...A...X. spax. Anyuc, mi az a spax?
- D...A....N...I... Dani. Anyuc, arra a bögrére az van írva, hogy Apuc!
- D...U...C...I...T....O...R....N....A... ducitorna. Duci a torna? Anyuc, duci a tornád!
-M..É...R...E...G....G...I...F...T... anyuc, miért van Apuc innivalójára ráírva, hogy méreggift?

Tegnap ugyanis kikevertem egy adag muskátli tápot a Dani egyik üres petpalackjában. Leraktam a lépcső mellé a padlóra, hogy majd, ha megyek ki, viszem magammal és megtáplálom a muskátlikat. Aztán valahogy nem jutott rá időm, ott maradt a kövön a cipők mellett. Gondoltam, még jó, hogy zöld a lé, különben nem látszana rajta, hogy nem síma víz. Aztán este Dani beront hozzám, miközben a vécén ülök, és a zuhanyrózsával öblögetni kezdi a száját vadul gargarizálva.

Hál istennek nem húzta meg nagyon, és rögtön feltűnt neki, hogy szar az íze. Azért itattam vele tejet, meg elolvastam, mi van a dobozra írva. Aztán ráírtam méteres betűkkel a palackra, hogy MÉREG meg németül, hogy GIFT és rajzoltam rá halálfejes virágokat meg fulladozó kis Danikát.

Ja, de nem ezt akartam mesélni... szóval a minap is sétáltunk a Milivel haza anyuéktól, és a főútnál kibetűzte a STOP szót a táblán.
-Anyuc, stop, itt meg kell állni!
Akkor jutott eszembe, hogy nekünk, felnőtteknek (na jó, írástudóknak) mennyirre evidens már a legtöbb dolog. Mi csak rápillantunk, és tudjuk, melyik boltban mit árulnak. De egy gyerek, aki pl. nem sokszor kerül szolárium vagy műkörmös közelbe, baromira rácsodálkozik az ott lévő furcsa, födön kívüli dolgokra. Amikor múlt héten bementünk az egyetemre meg moziba, annyi új infó áramlott szegény kis agyába, hogy csodálkozom, hogy volt képes egyáltalán befogadni mindent. Állandóan kérdezett. Mi az a lakatos? Mi az, hogy célforgalom? Mi az, hogy Akció? Mi az, hogy szünnap? Mi az, hogy féláru? Mi az, hogy reformok? Mi az, hogy Brüsszelnek?
 Tulajdonképpen így belegondolva baromi nehéz lehet egy 5-6 éves kisgyereknek, aki már elég értelmes lenne, hogy sokkal több mindent megértsen a világból, és kíváncsi is lenne, de teljes mértékben ránk van utalva, felnőttekre. És persze mi meg nem bírjuk állandóan kielégíteni a kíváncsiságát, se türelmünk, se energiánk hozzá. Így aztán a gyerek vagy belenyugszik és mással kezd foglalkozni, vagy, ha annyira kíváncsi és tudásvágyó, mint a Mili, akkor megtanul magától olvasni.
 Rendszeresen rám szokott törni az igény, hogy jó alaposan megnézzem magamnak a gyereket. Ölbe veszem, megszaglászom, megpuszilgatom, ez az állagellenőrzés. Aztán szépen, alaposan centiről centire átvizsgálom az arcát, megpróbálom rávenni, hogy jó mélyen a szemébe nézhessek. Megnézem az orrát, a fülét, a szemöldökét, a száját, a fogait. Aztán az egészet egybe, megpróbálom kiolvasni a tekintetéből, mi jár a fejében (az utóbbi időben legtöbbször, hogy jaj, anyuc, hagyjál már játszani/ mesét nézni/ enni/ stb) és megpróbálom felidézni, hogy hogyan nézett ki pár hete. Hogy mik a legfeltűnőbb változások. Pl. mostanában az arcformája kerekedik, a lába nyúlik, a szeme nő. Ha ezzel a vizsgálattal készen vagyok, utánna jön a titkos megfigyelés. Hogyan nevet? Hogy beszél? Egyre árnyaltabban hangsúlyozik. Semmivel sem mutat több muzikalitást, mint kétévesen- ezen amúgy annyit röhögtem anyák napján, meg az évzárón is: A legtöbb gyereknek, mindegy, hogy fiú vagy lány, vékony, magas hangja van és képes viszonylag hűen visszaadni a népzene tanár előadását. Mivel én ezeket a dalokat csak a Mili verziójában ismertem, tökre meglepődtem, hogy mennyi dallam van bennük. Az én kis borjam ugyanis, míg a többiek fejhangon hajlítgatják meg cifrázzák a népdalokat, mély, alt hangon, minimalista stílusban eldünnyögi a szöveget, kábé 3 oktávval lejjebb, mint a többiek.
Visszatérve a megfigyelésekhez tehát: egyre árnyaltabban hangsúlyozik- kiemelkedően a többi korabeli gyerekhez képest, szerintem. Aztán a mimikája is egyre kifejezőbb. A humorérzéke is rohamosan fejlődik, bár néha még visszakacsint a legjobbviccakakipisipuki időszaka.
Aztán mostanában nagy ugrás volt játék-szinten is. Eddig semmi mást nem élvezett igazán, csak a szerepjátékot. Bármivel (főleg a csillámfaszlámáival) képes volt órákig eldumálni. Csak úgy ömlött belőle a szó. Pogány Juditot megszégyenítő hangszínekben elevenített meg a különböző szereplőket, egész estés sztorikat játszott le, főleg a látott meséket alapul véve, és a sokszorosára turbózott érzelmi töltettel. Most viszont pár hete csak rajzol. Képregényeket gondolatbuborékokkal, saját cselekménnyel, főleg kalandos témákban, mint pl. kincskeresés, barátfogságbólkiszabadítása, sárkányszelidítés, stb.
 Mindezeket a megfigyeléseket többek között azért is szoktam végezni, hogy megpróbáljak rájönni, milyen irányultságú lesz, mi fogja érdekelni, mi lesz belőle nagy korában. Most egyenlőre úgy látom, a humán oldal felé billen a mérleg. Esetleg író lesz, rajzos vagy színésznő (én egyszer megálmodtam, hogy moziban nézzük egy filmben, de valószínű, hogy ez csak annak a kivetülése volt, hogy döntenem kellett színészet és képzőművészet között, és én ez utóbbit választottam, és gyakran gondolok rá, vajon mi lett volna, ha máshogy döntök). Viszont nagyon szeret számolni és kártyázni meg sakkozni, és jó is ezekben, velem ellentétben, ami viszont arra utal, hogy van benne jó nagy adag az apja reál-érzékéből is. És rettentően érdeklik a növények- melyik milyen fajta, mi a neve, mérgező-e, ha igen, hogyan és miért. És imádja az állatokat. Ez meg a nagybátyja meg a nagyanyja. Szóval akkor levonhatjuk a következtetést: bármi lehet belőle, és bármennyit bámulom meg szagolgatom, nem fog egyhamar kiderülni. Ki kell várnom türelemmel a gimi végét.