2015. május 14., csütörtök

Mi volt ez a nagy nézettségszám tegnap? Nem is írtam semmit. Olyan sokan néztétek a blogot, mint azokon a napokon, amikor kiposztolom a fb-ra, hogy írtam.
 Lehetséges, hogy azok az emberek nézték, akik tudták, hogy prezentálok, és tudták, hogy szar lett, és kíváncsiak voltak, hogy teleköpködöm-e az étert mérgemben?
 Ha igen, akkor, csalódást kell okoznom, egyáltalán nem vagyok mérges. És bár majdnem megbuktam, megsértődve sem vagyok, hiába hiszik azt az Eszterék.
 Egész évben annyira istenítettem mindkettőjüket, hogy eszembe se jutott sose megsértődni, bármikor kritizáltak,  bármit is mondtak mindig elfogadtam, mert hát ők a mesterek, nekik igazuk van, hogy is jöhetnék én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem. Eszter szerint minden miatt megsértődtem. De hát én csak a szívemre vettem, elszomorodtam és csalódtam, hogy már megint nem sikerült rájönnöm, mit várnak tőlem. És igen, a vége felé, amikor már kezdtem kétségbeesni, hogy egyáltalán semmi pozitív megerősítést nem kapok, na akkor kezdtem kiakadni. De magamra és nem rájuk. Aztán jött a leszarom fázis. A tegnapi prezentációra már úgy álltam ki, hogy felkészültem lelkiekben az összes kritikára, az összes negatívumra, méghozzá ömlesztve, amit egész félévben szépen elosztva kaptam. Mondták is a többiek, hogy úgy álltam előttük, mint aki attól tart, hogy bármelyik pillanatban rámvethetik magukat és szétcincálhatnak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kifejező a testbeszédem és mimikám.
 Na aztán szépen meg is kaptam mindent, amire számítottam, az Eszter 3x elmagyarázta, hogy mit értek félre, különböző hasonlatokkal és metaforrákkal próbálta körülírni, hogy mit látok rosszul, pedig én már az elsőnél is megértettem, sőt, már akkor felfogtam, amikor konzultátlunk erről.
 A nagy olajfestményem miatt meg egyáltalán nem aggódtam, annyi pozitív visszajelzést kaptam, bárkinek megmutattam, tetszett neki, Halász mester többször beszélgetett velem festés közben, tanácsokkal látott el, beszélgettünk a témáról. Úgy vettem észre, hogy a csoporttársaknak is tetszett, többen mondták is. Amikor Ráhel megkérdezte, hogy miért nem ezt akarom kiállítani az évvégi kiállításon, azt akartam mondani, hogy azért, mert nincs kész. Eszter viszont közbevágott, és azt mondta, hogy azért, mert azt a mestere (vagyis ő) nem engedi. Megkérdeztem, miért, azt mondta, azért, mert szar. Akkor már bőgtem egyébként, mert úgy látszik, hiába a lélekerősítés, meg a felkészülés, azért még puha maradtam, mint a vaj, és, hát ha azon is képes vagyok elsírni magam, ha meglátok egy amputált ujjú bácsit a buszon, akkor nyilván bömbölök, amikor az egész féléves munkámat nagy melléfogásként értékelik az egész osztály előtt.
 Szóval a csoporttársak kérdezték, hogy dehát miért szar, az Eszter meg olyanokat mondott, hogy mert ez egy nagy giccs, meg mert formailag nagyon gyenge. Egyiket sem fejtette ki bővebben. Erre csak annyit tudok így utólag reagálni, persze nem neki, bele az arcába, mert basszus, még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem mégis neki van-e igaza, csak így a háta mögött sunyi módon tudok mentegetőzni. Formailag iszonyatosan logikusan felépítettem a képet, egy átgondolatlan, érthetetlen négyzetcentije sincs, vagy, ha igen, az csak azért, mert még nincs teljesen kidolgozva. És giccses? Hát... nem értem. Egyrészt én nem látom rajta a giccset, másrészt, ha giccses lenne is, nem értem, az miért baj... addig, amíg az nekem és a nézőknek tetszik... Minden esetre mondtam, hogy én megtalálni véltem azt a témát és azt a technikát, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék, Virág is azt mondta, szerinte ezzel megéri továbbmenni. Eszter erre annyit mondott, hogy jó, de akkor vállaljam fel nyíltan, hogy egy másodrendű giccsfestő vagyok, és akkor festhetek egész évben strasszkövekkel kirakott nyáladzó csigákat.

Szóval, mint azt már az elején is mondtam, nem vagyok kiborulva, nem vagyok megsértődve, úgy gondolom, hogy szíve joga, hogy ne tessen neki. Engem kicsit zavar a mód, ahogy ezt közölte, kicsit zavar a hangnem, ahogy végig beszélt velem, de nyilván megérdemeltem. Olyanokra gondolok, hogy talán valamiért ő azt hitte, hogy én állok őhozzájuk agresszíven, talán a nagyon is nyilvánvaló harcra kész védekező állásom miatt. Vagy azt hitte, én kritizálom Emesét és meg akarta védeni. Vagy van valami személyes problémája velem.
Minden esetre abban az elhatározásomban ezer százalékosan megerősíttettem, hogy legalább egy évre ki akarok menni egy német egyeremre, és még mindig fenntartom azt a korábbi nézetemet, hogy Udvardy Emesén kívül nem sok mindent sajnálnék itthagyni ezen az egyetemen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése