amikor hazaértünk, az első dolgunk volt, hogy kidöglöttünk a cseresznyefa árnyékába Szemistül, áfonyaszörpöstül, homokozóvödröstül, és sziesztáztunk egy kicsit. Még nem végeztek egészen a földmunkával, több nagy hegynyi föld tornyosul szerte a kertben, és, mivel még egy réteg hiányzik, nem is füvesítettünk. Szóval a csupasz földön fetrengtünk, és legalább egy órát azt játszottuk, hogy a Szemi kapart egy nagy, mély gödröt, mi meg folyamatosan toltuk vissza a földet a lukba, a kutya meg csak ásott és ásott, és prüszkölt, és lihegett, és csodálkozott, hogy nem jut mélyebbre. 5 körül a szomszéd Szilvi áthívta játszani a Milit (a nagyobbik gyereke a Mili ovis csoporttársa), én meg örültem, mint majom a farkának.
Elég stresszes a gyerekkel a városban. Ilyenkor nem az van, hogy félálomban, a külvilágból mit sem észlelve visz a lábam magától a megszokott útvonalon, és csak a beléptető kapunál ébredek fel, amikor nap, mint nap kipakolom az egész táskám és az összes zsebem tartalmát a portás ölébe a mágneskártyámat keresve.
Ha a Mili is velem jön, akkor olyan éber és feszült vagyok, mint a gnú, ha oroszlánszagot érez a krokodiloktól hemzsegő itatónál. Aztán, ha sikeresen megérkezünk, még át kell vészelni magukat az órákat is, az meg nem mindig egyszerű. Ma különösen nehéz volt a helyzet, mert nem csak, hogy elkezdődtek az évvégi prezentációk, még valami kormánybiztos is bejött órátlátogatni, szóval az Eszter is izgult, a diákok is izgultak, a Mili meg banánt akart. Amúgy teljesen kultúráltan, szépen, csöndben végigülte az egészet, semmi baj nem volt vele, nem hangoskodott, nem hívta fel magára semmivel a figyelmet. Amikor átmentünk a mi műtermünkbe, egyből felismerte, hogy melyikeket festettem én, majd kijelentette, hogy én tudok a legügyesebben festeni az iskolában. Jó gyerek.
Aztán átmentünk bevművre Noémihez, azt már sokkal nehezebben bírta, ficánkolt, ásítozott, motyogott magában, többször megkérdezte, meddig tart még.
Az utolsó óra anatómia volt, vagy hát inkább lett volna, mert a tanár nem volt bent, amit eléggé sajnáltam. Ma vittem be ugyanis az összes beadandómat, meg a Juciét is, és úgy gondoltam, biztos elönti a jóindulat a gyerek láttán és megadja az aláírást a félévre. Még sárga pólót is húztam, mert az a kedvenc színe. Erre nem jön be. Holnap meg, amikor bent lesz, már se gyerek, se sárga póló. Csak a sok hiányos házi. Na nem baj, majd erősebben sminkelek :D Tényleg izgulok, hogy megadja-e. Ha nem, akkor jövőre ugyan még nem lesz probléma, felvehetem a műtermi gyakorlatot, viszont az anatómiát csak második félévben tudom majd megint felvenni, szóval egy egész évvel csúszok, ami azért ciki, mert, ha nincs meg 2. év végén a szigorlatom, nem vehetem fel a szakmai tárgyakat, csak 3. év végétől, amikor megvan a szigorlat. Úgyhogy elveszik két félévem. Az azt jelenti, hogy másból nem bukhatok, és egyből le kell diplomáznom, nem csúsztathatok, mert csak 12 félévet áll az állambácsi.
Szóval nagyon jól jött, hogy egyedül lehettem itthon, benyomtam a Modern Familyt, magam elé vettem a jégkrémes vödröt, és kanalat ragadtam. Oyan nyugalom volt, teljesen ki tudtam kapcsolódni, ami már elég régen nem fordult elő. Aztán persze mindenki hazajött, és kezdődött a nyüzsi, de akkor meg ellógtam a Szemivel egy hosszú, illatos sétára a frissen kaszált mezőre, és csekkoltam, hogy áll a bodza, merthogy lassan itt a szörp szezon, és idén megint kell szárítanom teának valót is.
Holnap én prezentálok, de egyáltalán nem izgulok, inkább kíváncsi vagyok, mik lesznek a reakciók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése