tejfel

Hát az úgy volt, hogy kedden délután megérkeztünk Bautzenba egy jó kis 8 órás autókázás után. Volt ugyan szó minden féléről, hogy majd repülővel megyünk Dresdenbe, vagy vonattal Cottbusba, de aztán mégis inkább az autónál maradtunk, mert kiderült, hogy a hotel elég messze  van a szülinap helyszínétől, és anyósomat Eichelbornig el kéne fuvarozni az esemény után.
 Szóval összegyűlt a család a Hotel Husarenhof nevű jeles helyen, kicsit örvendezénk vala, aztán lementünk az étterembe és ettünk zsenge gyökereket és gyönge szekereket, és lajhárt és a többi és a többi.
 Mili nagyon hamar kidőlt, de mi a Danival átdumáltuk a fél éjszakát, tervezgettünk, számolgattunk, osztottunk, szoroztunk. Végül megállapodtunk, hogy egyenlőre nem keres még új munkát, elég jó előmeneteli lehetőségei vannak a mostani helyén, addig, amíg én le nem diplomázok, marad minden a régiben. Szóval királyság, maradhatok az egyetemen, festhetek, ő meg kisfőnök lesz meg minőségellenőr.
 Másnap reggel befutottak a Dani nővéréék teljes létszámban: Doreen, Steffen és Kira baba, Mili unokatesója. Együtt mentünk be a városba, nekem meg már a legelején kezdett felforrni az agyvizem. Kábé 10 perc városnézés után már fáztak, éhesek voltak és mindenképpen be kellett menniük különböző boltokba, mindenhol 20-25 percig szarakodtak, majd gondosan kiválasztottak egy, azaz egy kis biszbazt, ami nélkül nem voltak képesek tovább létezni (ilyeneket, hogy fürdőlabda, összecsukható vállfakészlet, virágmagok, 3D képeslap) .
 Aztán felértünk a várba (ahol a Mili nagyon aggódott- Mama, ne menjünk a várba, ott laknak a katonák), amit még anno a mi Mátyás királyunk építtetett. Éééérted, ott sétálsz Németországban egy ksivárosban, 1000 km-re Budajenőtől, arre a várkapu fölött ott vigyorog rád a nagy orrával az Igazságos egy ugyan olyan domborműről, mint ami a Budai várban a Hilton szálló mellet van, meg nálunk az epreskert egyik falán. Ugyanaz. Meg minden felé olyanokat lehet látni, hogy Fogadó a Corvin-madárhoz, Fekete-sereg pékség, Mátyás-kapu, Magyar-vándor étterem, stb. Volt még egy ír-magyar pub és egy magyar tüzes hús imbiss is, ez utóbbiban kajáltunk is, és életre szóló barátságot kötöttünk a magyar pincér csajjal. Ja, megkérdeztem, amugy, a "tüzes hús" alatt az erős pistás pörköltöt kell érteni.
 Délután indult a banzáj, Waltraut dédi panellakásában gyűlt össze a nagyérdemű, kb 16 rokon és szomszéd, volt 3 torta, szendvicsek, sütik, kávé, pezsgő, de a biztonság kedvéért Onkel Heinz még elszaladt plusz két tortáért, hátha nem lesz elég. Miután meglepő módon majdnem minden elfogyott, degeszre tömött hassal elindultunk egy étterem előre lefoglalt külön termébe vacsorázni. Amikor hangot adtam aggodalmamnak, miszerint esetleg kissé túlterheljük emésztő-szervrendszerünk, Trautchen csak legyintett, és azt mondta, az arra való, hogy túlterheljük. Egyébként végig ilyen volt az öreglány, vidám, kicsattanó, hangos. Onkel Heinz is ilyen és Onkel Klaus, ezek mind kedves, közvetlen, barátságos emberek. Olyanok, mint a törpök. Kicsik, pocakosak, szőrösek, sört vedelnek és teli torokból éneklik a heimatsmelodie-t (sramli zene tangóharmonikával, Korda György és Lagzi Lajcsi német alteregóival, tuc-tuc aláfestéssel). Egy idő után, amikor már elfogyott a Soljanka leves és a Pillz-Rahm disznó, teljes figyelmüket az ivásnak szentelték, összekaroltak a sörpadon ülve és ide-oda dülöngélve gajdolták a dalszövegeket.
 Mi akkor léptünk le, hivatkozva a gyerekre meg a hosszú autóútra, amikor hangos füttyögések közepette Dani unokatesója, Andrej (Andrei? Andreij? nemtom, hogy kell írni) fölpattant az asztalra és táncra invitálta a nagyit.
 Másnap a Doreen által összeírt programmokat csináltuk végig, voltunk szir-szar múzeumban, király trópusi-óriáslepke-kupola-terrárium-üvegházban, ahol majmok ugráltak a fejünk fölött, kis futómadarak rohangáltak a dzsungel-ösvényeken, és az óriálepkék tenyérnyi, fekete szarokat plattyantottak a gyanútlan alájuk-tévedőkre. Innen a Milit alig bírtuk kirángatni.
 Voltunk Lipcsében, Jénában, Görlitzben, felmásztunk az oybini kolostorerődbe, rengeteget autóztunk végtelen erdőségeken át, és a bájos dimbes-dombos szászországot töviről-hegyire bejártuk. 
 Szombaton aztán könnyes búcsút vettünk egymástól, mi elvittük az anyósomat a megbeszélt találkozóhelyre, ahol apósom már várt minket egy fél autónyi gyerekruhával és ajándék hegyekkel az én szülinapomra, Mili szülinapjára és húsvétra. Szóval végül nagyon jó volt, hogy autóval mentünk, bár a Cseh-Szlovák határon már komolyan gondolkoztam azon, hogy leparkolok egy benzinkút mögött és alszom egy-két órát, mert annyira kifáradt a szemem. Végül aztán minden probléma nélkül hazaértünk 11 körül.
  Mit ne mondjak, szívesen maradtam volna még egy-két napig, hétig, dehát nem lehet minden fenékig tejfel.